Hogyan működik a kuponoldal?

Hogyan működik a kuponoldal?

A ma hódító közösségi vásárlási lázat az amerikai Groupon indította el 2008-ban. Pár évre rá a Google által felajánlott 6 milliárd dolláros felvásárlást is elutasították, majd 2011 nyarán tőzsdére léptek. Mi a masszív fejlődésük titka? Egy sikeres üzleti modell, egy masszív felhasználói bázis, és egy könnyen kezelhető, felhasználóbarát weblap

A modell már készen van, így Önnek már csak egy honlapot kell beszereznie, hogy belevághasson az ajánlatok sűrűjébe - és ezt kínálja most a KuponOS. Ha pedig minden jól megy, a felhasználók szó szerint özönleni fognak a weboldalra.

Amennyiben jobban elmerülne a témában, olvassa el ezt a tanulmányt a kuponoldalak működéséről, illetve a közösségi vásárlás térnyeréséről szól.

Van még hely a kuponos piacon?

Az index.hu 2011-es jóslata szerint a közösségi vásárlás forgalma 2011-ben elérheti a 3 milliárd forintot. Ezt azonban túl is szárnyalták, és a legnagyobb weboldal, a Bónusz Brigád ebből 1 milliárd forintos szeletet vágott ki. A cég havi bevétele - Kapirnay Zoltán szerint - 4-500 millió forint (!!), aminek a 30%-a jutalék. Ennek fényében aggasztja, hogy nincs már hely a kuponos piacon? Ez tévedés!

Magyarországon jelenleg 60-70 közösségi vásárló oldal van, és ezek nagy része csak Budapesten kínál ajánlatokat. Amennyiben vidéki vállalkozást indítana, a piac még kong az ürességtől! Tekintse meg például a cseh kuponoldalak listáját! 200 körül van a kuponos vállalkozások száma, tehát a magyar piac még messze nem telített.

Próbálja ki a demót, majd válassza ki az Önnek leginkább megfelelő összeállítást, és pár napon belül már kezdheti is felkutatni települése legjobb ajánlatait!